Skip to main content

Alkalmazottak

Több száz alkalmazottunk egyikeként nemzetközi és dinamikus környezetben fog dolgozni. Minden szerepben lehetősége lesz arra, hogy hatással legyen az európai élelmiszer-biztonságra.

 

Egy küldetés, sok szerep

Küldetésünk, hogy hozzájáruljunk az európai élelmiszer-biztonsághoz. Parmában különféle csoportok dolgoznak együtt ebből a célból, különböző háttérrel és más-más szerepekkel.

Communication

Kommunikációs szakembereink felelnek az EFSA tevékenységeivel kapcsolatos külső és belső kommunikációért, a stratégiánktól kezdve a kockázatértékelésekig. Ők készítik a híreket, a multimédiás tartalmakat és a közösségi médiában megjelenő bejegyzéseket, kezelik a weboldalunkat, és gondoskodnak az EFSA tudományos eredményeinek közzétételéről.

Corporate services

Igazgatási szolgáltatásokkal foglalkozó osztályunk felel a szervezeti szolgáltatások megtervezéséért és irányításáért. Az itt dolgozó szakértők folyamatokat biztosítanak a minőségi szabványok kezeléséhez, amit mindenkor az erős ügyfélközpontúság vezérel. Felelősek továbbá a létesítmények és a szerződések kezeléséért, a rendezvényekért és a tájékoztatási tevékenységekért, valamint a logisztikai támogatásért.

Data & analysis

Az adattudósok, az adatminőségért felelős tisztviselők és az üzleti elemzők mennyiségi és minőségi szempontból kezelik és elemzik az adatokat. Szakértelmükre azért van szükség, hogy adatvezérelt alapot biztosítsanak nemcsak az EFSA kockázatértékeléseihez, hanem alapvető üzleti döntésekhez is.

Engagement & external relations

A belső és külső érdekelt felek elvárásainak és követelményeinek való megfelelés mellett elkötelezett részvételi és külkapcsolati csoport felel a partnerekkel és az érdekelt felekkel való hatékony és bizalmon alapuló kapcsolatok kialakításáért és fenntartásáért.

Finance & procurement

A pénzügyi szakemberek segítik az EFSA-t abban, hogy jól megalapozott üzleti döntéseket hozzon a költségvetések tervezésével, végrehajtásával és nyomon követésével kapcsolatban. A beszerzési tisztviselők segítenek a beszállítókkal kötött szerződések kidolgozásában és kezelésében, valamint a szolgáltatások, berendezések és áruk megrendelésében.

Human resources

Humántőke osztályunk olyan átfogó szolgáltatásokat nyújt, mint a tehetséggondozás és a munkaerő-tervezés. A HR-es kollégák toborozzák az új munkatársakat, támogatják őket a beilleszkedésük során, és segítik előrehaladásukat a képzésük és személyes fejlődésük elősegítésével. A HR-szakemberek napi kapcsolatban állnak az alkalmazottakkal a jogaikkal, jogosultságaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatos ügyekben.

Legal

Jogi tisztviselőink – tudásukat az európai élelmiszer-biztonság szolgálatába állítva – tanácsadást biztosítanak, dokumentumokat készítenek, valamint ellenőrzik a jogi keretek betartását. Szakértelmük elengedhetetlen a szabályozási folyamatok támogatásához.

Science

Tudományos munkatársaink szakértelme központi szerepet játszik az EFSA kockázatértékelési munkájában. Alkalmazunk agronómusokat, biológusokat, vegyészeket és entomológusokat, számos egyéb tudományos profil mellett. Együttműködünk független tudósokkal is.

Transformation services

A transzformációs szolgáltatások a változásmenedzsmenttel, valamint az üzleti átalakulás és teljesítmény egyéb vonatkozásaival foglalkoznak. Az ezen a területen dolgozó szakembereknek gyakran kell váratlan helyzetekre reagálniuk és gyakorlati megoldásokat találniuk az új üzleti modellekkel összhangban.

Csapatunkhoz ideiglenes jelleggel is csatlakozhat

Ideiglenes pozíciók

Kölcsönmunkaerőt tudományos és nem tudományos területeken egyaránt alkalmazunk. Kölcsönmunkaerő felvehető egyrészt rövid távra történő munkaközvetítéssel a nagy munkaterhelés időszakaiban, másrészt hosszú távú távollétek fedezésére. Az érdeklődő pályázóknak regisztrálniuk kell az EFSA jelenlegi szolgáltatójánál.

Kirendelt nemzeti szakértők

A kirendelt nemzeti szakértők korlátozott (6 hónaptól 4 évig terjedő) ideig dolgoznak az EFSA-nál, tudományos munkatársként vagy általános szakemberként. Ezeket a szakértőket nemzeti közigazgatásuk rendeli ki, ahová megbízatásuk végén visszatérnek.

Egy hely, ahol fejlődhet és növekedhet

Gondoskodunk az élelmiszerekről és az emberekről

Valódi cél

Az élelmiszer-biztonsághoz való hozzájárulás kifizetődő. Ha nálunk dolgozik, 500 millió európai életére lehet hatással. 
Az EFSA-nál nemcsak az élelmiszerekkel törődünk, hanem azokkal az emberekkel is, akik az élelmiszer biztonságáért dolgoznak: vonzó fizetéseket, szabadságot és nyugdíjrendszert, valamint egyéb juttatásokat kínálunk Önnek és családjának.

Fejlesztés és képzés

Küldetésünkhöz elengedhetetlen a tudásszerzés és az új készségek elsajátítása. Képzési lehetőségeket kínálunk és rendszeres eszmecseréket szervezünk szakemberekkel annak érdekében, hogy munkatársaink lépést tudjanak tartani a legújabb tudományos ismeretekkel, és felkészítsük őket a jövőbeli kihívásokra.

Nemzetközi környezet

Csapatunk Európa minden részéből érkező kollégákból áll. Munkanyelvünk az angol, de más nyelveket is gyakorolhat, emellett fejlesztheti interkulturális készségeit.

Karrierlehetőségek

Az EFSA munkatársaként különböző csoportokkal fog együtt dolgozni. E munkacsoportokon átívelő munkának köszönhetően bővítheti tudását, és betekintést nyerhet olyan új területekbe, amelyek javíthatják karrierlehetőségeit.

Értesítés az álláshelyekről

Állásadatbázisunkban regisztrálhat, hogy megpályázzon egy nyitott pozíciót, valamint feliratkozhat az állásértesítésekre, ha pillanatnyilag nem áll rendelkezésre megfelelő állás.

Értesítés létrehozása